Két rendőr bebizonyította, vannak még jó emberek.
Kardos János posztjában azt írja: egy idős bácsi a zöld jelzés ideje alatt a zebra negyedéig sem ért el, ezért egy épp arra járó rendőrautó megállt a kereszteződésben, és míg egyikőjük megállította a forgalmat, a másikójuk átkísérte a bácsit a járdára. Senki sem dudált, senki sem szitkozódott, pedig csúcsforgalom volt – tette hozzá.
Nagyon jólesett látni – írja posztjában Kardos, mi pedig bólogatunk serényen, igen, igen, még több ilyet kellene látnunk minden nap itthon.
Néhány hozzászóló szerint ugyanakkor nem kell emiatt elájulni, hiszen a rendőröknek éppen ez a dolguk.
Egy kommentelő egyébként szintén megosztotta hozzászólásában, hogy vele is történt hasonló eset: igaz, őt babakocsival, a szakadó esőben nem igazán akarták átengedni, ám ekkor megérkeztek a rendőrök, és villogóval, hanggal jelezve segítettek a nőnek átkelni.
Kövess minket a Facebookon is!