Orbán egyvalamiről nem beszél

Most épp a menekülttábor újranyitásával riogatja a bicskeieket Orbán Viktor magyar miniszterelnök – írja a Hír TV.

 

 

Fotó forrása: Orbán Viktor Facebook-videó

A kormányfő Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselőjelölt mellett kampányolt, az erről készült házi gyártású kisfilmet pedig meg is osztotta saját Facebook-oldalán.

(Más forrás egyébként azért nincs, mert az országjárásról a teljes sajtót kizárta.)

No de térjünk vissza ahhoz, hogy Orbán szerint évtizedekkel korábban szomorú volt látni, hogy Bicskén menekülttábort nyitottak.

Azonban arról már egyetlen szót sem szól – hívja fel a figyelmet a csatorna -, hogy a bicskei befogadóállomást 1989-ben nyitották meg, és eleinte Erdélyből, majd a volt Jugoszlávia területéről érkeztek oda menedékkérők.

Európán kívüli menekülteket 1998 tavasza, vagyis az első Orbán-kormány óta fogadott be a bicskei tábor, amelyet 2016 végén zártak be.

Upsz.

Akkor most hogy is van ez?

Elfelejtette volna a kormányzati kommunikációért felelős Árpi azt az igen fontos infót? Vagy egyszerűen csak kihagyják a fontos részeket a migránsozás és riogatás érdekében? 

A kérdés azt hiszem, költői… Az biztos, abban igaza volt korábban: nem szabad arra figyelni, amit mond. 

Címkék: ,
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Tovább a blogra »