Részletes cikkben foglalkozik a 168 óra az orvos-beteg kommunikációval.
Két megdöbbentő magyar példán keresztül szemléteti a 168 óra, sokszor mennyire megalázó, nyers és durva, de leginkább személytelen és üres az orvos és beteg között zajló kommunikáció -leginkább az orvos részéről -, amelyben gyakran semmilyen érdemi információ nem hangzik el, vagy nem megfelelően jut el a beteghez. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetében ugyan oktatják a megfelelő orvosd-beteg kommunikációt, de úgy tűnik, még van mit tenni e területen – derül ki a cikkből.
A 168 órában olvasható egyik esetben egy Zita nevű nő mellében tíz évvel ezelőtt jelentek meg ciszták. A nő az elé helyezett rakás papírból tudta meg, hogy rosszindulatú daganat van a mellében. Ezután következtek a megaláztatások, például, mikor meztelenül kellett az orvos előtt állnia, aki össze-vissza nyomkodta a mellét és közben diktált, majd még öt másik orvos is végigtapogatta, de normálisan senki nem közölte vele, mi a teendő, így végül Zita egy magánorvost keresett fel.
Szilvia a miómája miatt ment egy magánkórházba, ahol a vizsgálat előtt a doktornő megütögette az elváltozást, közben pedig kiosztotta a beteget: „Miért csak most jött? Nem látta, hogy milyen nagy? Ha hanyatt fekszik, nem zavarja magát?” Amikor pedig közölte, hogy a legjobb, ha kiveszik az egész méhét, a döbbenten álló nőnek csak annyit mondott: „Minek az magának, már úgysincs rá szüksége!” – fogalmaz a lap.
A 168 óra megszólaltat orvosokat, szakértőket is a témában, akik még több ijesztő példát mesélnek többek között háziorvosokról, mellrákos betegról.
A cikkből ugyanakkor az is kiderül: a Semmelweis Egyetemen zajló oktatás során felhívják a figyelmet a problémaforrásokra, megismertetik azokat a technikákat, amelyekkel növelni lehet az információcsere hatékonyságát.
A teljes cikk itt olvasható.
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.
Kövess minket a Facebookon is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: