24 év után megszólalt Jakupcsek volt férje hűtlenségéről

A lassan tíz éve elhunyt, tragikus sorsú újságíró, riporter, Albert Györgyi szerette el Jakupcsek Gabriella első férjét, Máté Gábort.  Ezért lett vége a műsorvezető és a ma már színházigazgató színész házasságának – írja a Bors Online. 

 

 

A lap azt írja, Jakupcsek több mint húsz évig vitte tovább magával a sérelmeket, és nem beszélt róla senkinek.

Lovász Lászlónak azonban teljes őszinteséggel tárta ki érzéseit az­zal kapcsolatban, hogyan tu­dott talpraállni élete nagy ku­darca után, két gyerekkel a karjában.

“Engem olyan mélyen bántott meg a nőiségemben harminc­évesen, hogy úgy döntöttem, három hónap alatt el is válok” – mondta a Lakástalkshow című műsorban. Arra utalt, hogy első férje megcsalta őt Albert Györgyivel.

“Az egy komoly, ösztönös döntés volt. Mi nagyon szabadon éltünk. Soha nem beszéltem erről a kapcsolatról, tíz évig a válóok nevét sem mondtam ki, most pedig már azért nem, mert nincs az élők sorában. Én soha meg nem szólaltam ebben a történetben, mert nagyon óvtam az életünket, és mert épp elég volt, ahogy az a harmadik ember ezt tálalta. Nagyon nehezen viseltük. Borzalmas, mit éltünk át emiatt” – fogalmazott Jakupcsek. 

Címkék: ,
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Tovább a blogra »