Viszkis: Tvrtko egy hiteltelen senki

Üzent Ambrus Attila a műsorvezetőnek.

 

 

Ahogyan korábban megírtuk, élő adásban vitatkozott össze Vujity Tvrtko és Ambrus Attila, vagyis a Viszkis. 

Forrás: atv – youtube

Ambrus az ATV-n a film előzményeiről és a forgatásról is beszélt, mikor kisebb vita kerekedett abból, amikor Vujity Tvrtko azt mondta, hogy a karrierje mégiscsak abból indult, hogy bankot rabolt, ezért készült róla film, ezért készítenek vele interjúkat.

„Mi ezzel a probléma? Hogy esetleg nem Önről készült film és ezért rosszul látja az egészet?”-fogalmazott a Viszkis, aztán azt is mondta:

„először is, nem én mentem oda a filmesekhez, hogy csináljanak rólam egy filmet”,  „másodszor, én azért elég vastagon megbűnhődtem azért, amit csináltam” – tette hozzá.

Az interjú másnapján a Borsnak fakadt ki a Viszkis:

Az én szememben Vujity Tvrtko egy hiteltelen senki. Nem adok egy évet és az ATV-ből is kiteszik, ahogy Amerikából is hazatántorgott. (…)  Már hánytam attól, hogy lábtörlőnek használt – mondta a Viszkis, aki a lapnak azt is mondta, Tvrtko irigy rá, amiért az ő életéből készült film, az ő pokoli történeteiből pedig nem.

Címkék: , , ,
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Tovább a blogra »