Stohl nem teszi zsebre, amit kapott a megmondóembertől.
Stohl András a Class FM neten meghallgatható rádióműsorában elemezte a Marton-ügyet. Ebben azt mondta, szerinte nem szexuális zaklatás, ha egy férfi fogdos másokat, és ezzel az erővel őt is sokszor feljelenthették volna.
“Azt hiszitek, hogy egy Tesco-ban, vagy más hivatalban elmennek egy csapatépítő tréningre, és a főnök nem dugja halálra a beosztottjait?” – fogalmazott Stohl.
Puzsér Róbert – ahogy vártuk – reagált az elhangzottakra:
Gyalázatos, ahogy Stohl András a kokainista médiagecik jól bejáratott gátlástalanságával előadja, hogy miként fogdossa a kolléganője seggét, meg hogy miként b@sszák rongyosra a főnökök a csapatépítő tréningeken a beosztottjaikat – és szerinte ez így a normális, hiszen ilyenek a férfiak. Csakhogy nem a férifak ilyenek: Stohl András ilyen, továbbá Stohl András hatalmas és befolyásos barátai ilyenek, mint például az a szexuális ragadzó, akit éppen menteget. Most Stohl próbálja elsikálni a jó haver ügyét, ahogy neki is segítettek egykor a haverok
– fogalmazott.
Íme a teljes poszt, amiben Oroszlán Szonjára is kitér:
FRISSEN ÉRKEZETT: Megvan, ki lehetett Marton László társa
Kövess minket a Facebookon is!