Yellow

Puzsér kiosztotta Stohlt

Stohl nem teszi zsebre, amit kapott a megmondóembertől.

 

 

Stohl András a Class FM neten meghallgatható rádióműsorában elemezte a Marton-ügyet. Ebben azt mondta, szerinte nem szexuális zaklatás, ha egy férfi fogdos másokat, és ezzel az erővel őt is sokszor feljelenthették volna. 

“Azt hiszitek, hogy egy Tesco-ban, vagy más hivatalban elmennek egy csapatépítő tréningre, és a főnök nem dugja halálra a beosztottjait?” – fogalmazott Stohl. 

Forrás: Facebook

Puzsér Róbert – ahogy vártuk – reagált az elhangzottakra:

Gyalázatos, ahogy Stohl András a kokainista médiagecik jól bejáratott gátlástalanságával előadja, hogy miként fogdossa a kolléganője seggét, meg hogy miként b@sszák rongyosra a főnökök a csapatépítő tréningeken a beosztottjaikat – és szerinte ez így a normális, hiszen ilyenek a férfiak. Csakhogy nem a férifak ilyenek: Stohl András ilyen, továbbá Stohl András hatalmas és befolyásos barátai ilyenek, mint például az a szexuális ragadzó, akit éppen menteget. Most Stohl próbálja elsikálni a jó haver ügyét, ahogy neki is segítettek egykor a haverok

– fogalmazott. 

Íme a teljes poszt, amiben Oroszlán Szonjára is kitér

Kétségtelenül jó diskurzus, ha végre elkezdünk beszélni a munkahelyi zaklatásról, a nemi erőszakról, az ajánlattétel mó…

Közzétette: Puzsér Róbert – 2017. október 25.

FRISSEN ÉRKEZETT: Megvan, ki lehetett Marton László társa

Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bordó Lajos says:

    Szerencséjére Puzsérnak, a ,,lililánynak” fogalma sincs, hogy mit írt. Ha felfogná, akkor értené, hogy nem Stohlt osztotta ki igazán, hanem az álságosan divatból aggódókat, akik miatt a valódi áldozatok továbbra is kiszolgáltatottak maradtak.

  2. W. A. Lacky says:

    Remélem a hölgyek is természetesnek veszik, ha a csapatépítő tréningen megdugják őket. Nemsokára nálunk is lesz, és én vagyok a főnök!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!