A hajdani Big Brother-győztes Párkányi Évi immár több mint tíz éve egy kaposvári pszichiátriai intézet lakója, és feltehetően most már élete végéig az is marad – írja a Blikk.
A Blikk bejutott Évihez az intézetbe egy régi barátjával, Kornéllal, aki annak idején segített neki megszökni az őt fogva tartó férftől.
A lap szerint a látogatáson egyértelmű volt, hogy Évi teljesen jól van, olyannyira, hogy még a hosszú évekkel ezelőtt történtekre is emlékszik.
Évi azt tervezte, hogy az új élet kezdéséhez eladja a faházat, amit régen a nyereményéből vett, azonban nem mehet haza, nem engedik ki.
Egy magát megnevezni nem akaró családtaga Blikknek azt mondta:
“Nyugodtan kiengedhetnék, de nem tudják. Ugyanis nincs senki, aki vállalná a felügyeletét. Hiába van hivatalos gyámja, ő nem élne vele, így nem tudna figyelmezni, hogy beszedje a gyógyszereit és részt vegyen a terápiás foglalkozásokon. Márpedig ha Évi abba hagyná a terápiát, abból nagy baj lenne. “
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.
Kövess minket a Facebookon is!
Szegény Évi! A butaság áldozata. <3
Én még mindig azt mondom hogy ezek a műsorok nagyon sok fiatalnak tették tönkre az életét.
Nahát, neked meg csak gratulálni tudok, hogy ekkora tahó vagy.Egy ilyen beteg esetleg a te családodban, ha lenne, hát megérdemelnéd.
Nagyon sajnálom az Évát, nem ezt érdemelné. Nagyon sokat eszembe jut, sokszor gondolok rá. Ezt a gyám dolgot viszont nem értem, akkor ő mit csinál, vagy minek van?!
Jól van? akkor takaritson,pucoljon zöldséget,mosogasson,foglalja el magát csökkentve a ránk eső fizetni valót.