Stohl András nemrégiben egy interjúban a magyar közélettel kapcsolatban azt mondta: ordítana, de nem mer. Nem sokkal később igent mondott a TV2-nek, Andy Vajna televíziójának.
Karafiáth Orsolya a 24.hu-n írta meg őszinte véleményét az egészről: azt írja, Stohl “az, aki néha hibázik, de a büntetést vállalja érte, aki botlik, de önkritikát gyakorol, aki beszél, de mindenki tudja, hogy sokszor baromságot. Akit fentről feloldoznak, aztán hadd azonosuljon vele az istenadta nép.”
Karafiáth úgy fogalmaz:
“Még komoly írásokban is gyakran felmentik Stohlt. Mikor a Mephisto kritikája kapcsán például elemzik, miért is ő volt a legalkalmasabb a seggnyaló, utolsó féreg Höfgen szerepére, a védőbeszéd legfőbb eleme annyi, hogy hát, igen, Stohl sok szarba belelépett, de nem úgy, hogy ’mint aki halkan’, hanem ő igenis látványosan belelépett, sőt, beletrappolt a ganéba!”
Karafiáth Orsolya szerint “némán tűrjük, hogy a fölénk helyezettek valóban minden felett álljanak”.
“Ha meghallom azt az érvet, hogy Stohl igenis megteheti, mert sosem titkolta, hogy pénzért és paripáért lefekszik bárkinek és bárminek, ezek kezdenek forrongani bennem. Nem, nincs ez rendben. A gerinctelenséget semmi nem menti fel, még akkor sem, ha megléte immár a NER alappillére.”
A cikk aztán így folytatódik:
“Sajnos én már nem tudok úgy nézni Stohlra, mint egy jó színészre. Látom benne a senkiházit, beépült a karakterébe, átrajzolta a vonásait.”
A teljes cikk itt olvasható.
(Címlapkép: Facebook)
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.
Kövess minket a Facebookon is!
Suszter maradjon a kaptafánál. Orsikának ,most megint reszelgetni kell a körmeit és hűlyeségeket mondani.
Kislány, neked fizetnek akkor is, ha a hátadon fekve a kanapén hülyeségeket írsz a laptopba. Stohlnak csak akkor fizetnek, ha ott ugrabugrál, vagy pofázik a közönség előtt. Te is eszel, ha éhes vagy, ő is. Mindenki.
Ki a franc ez a karafiát orsolya?