Ezt tedd, hogy ne csapjon beléd a villám

A tereptől és tevékenységünktől is függ, hogy milyen óvintézkedéseket kell tennünk a villámcsapás elkerülése érdekében. A Turista Magazin életmentő jó tanácsokat szedett össze. 

 

 

– A nyílt vízen – csak úgy, mint a sík terepen – fokozottan ki vagyunk téve a villámcsapásnak – olvasható a magazinban, mely felhívja a figyelmet, hogy ha jön a vihar, haladéktalanul jöjjünk ki a vízből, mert az áramütés veszélye akkor is fenn áll, ha nem közvetlen belénk, hanem tőlünk távolabb csap le a villám. A vízpart is fokozott kockázatot jelent- írják. 

– Ha csónakból, vagy partról horgászunk, azonnal csukjuk össze és fektessük le a horgászbotokat, mert azok a nyílt vízen villámhárítóként működnek. Bármilyen vízi járművel is tartózkodunk a vízen, a vihar kitörése előtt kössünk ki a parton.

– Ha nem sikerül védett helyre menekülnünk, keressünk minél alacsonyabb pontot, és kerüljük a vízpartok közelségét.

Semmiképpen se tartózkodjunk magas épületben.

– Ha nincs más választásunk, összezárt lábakkal, lábujjhegyen guggoljunk le a sarkunkat összeérintve, és nyakunkat behúzva fogjuk be a fülünket, ezzel is csökkentve a halláskárosodás veszélyét. Ne hasaljunk vagy üljünk le a földre: minél kisebb felületen érintkezünk a talajjal, annál biztonságosabb!

Kifejezetten veszélyes nyílt terepen magányos fa alatt tartózkodni. Ha bármilyen elektromosságot vezető tárgy (fémszerszám, fém vagy karbonszálas sportfelszerelés, kerékpár) van nálunk, azt azonnal fektessük le a földre, és menjünk tőle távol.

– Ha csoportosan, több személlyel együtt vagyunk a terepen, legalább 5 méteres távolságot tartsunk egymástól.

– Az erdőben nagyobb biztonságban vagyunk, de a magas fák itt is bevonzhatják a villámokat. Különösen veszélyes közvetlenül a fák törzsének támaszkodni, vagy közvetlenül mellé állni. A törzstől lehetőleg 5 méter távolságra helyezkedjünk el. 

-Mit tegyünk, ha hegymászás közben csap le a villám? Egy szikla tetején állva nagyobb a veszély, de a villám nem csak a legmagasabb pontba tud becsapni. Vihar közeledtével igyekezzünk elhagyni a hegygerincet és a sziklafalakat. Figyelem: a mászást segítő fémeszközök – mint pl. karabinerek és csákányok – vonzzák a villámokat, a láncok és korlátok pedig jól vezetik az elektromosságot. 

– Magashegyi túra esetében keressünk törmelékes kőzettel borított helyet, amely a lehetőség szerint legyen szárazabb, mint a körülöttünk lévő terep.

-Ha hegyen vagyunk guggoljunk le összezárt lábakkal, vagy üljünk rá táskánkra, mászókötelünkre, egyéb szigetelőanyagra, és tegyük a fülünkre a kezünket. Ne érjünk hozzá semmihez, és legalább egy méteres távolságot tartsunk mindentől. 

– Ne álljunk kőfülkék és barlangok bejáratába, mert testünk remek vezetőként hidat képezhet a nyílás két fala között, és ez vonzza a villámot. 

További részletek a Turista Magazinban. 

Címkék:
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Tovább a blogra »