Yellow

Az egész magyar internet Fülöpöt siratja

Bár állapota javult, szerda reggel feladta a küzdelmet Fülöp, akiéért több tízezren drukkoltak.

 

 

“Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy Fülöp, akiért egy ország fogott össze elhunyt. Az elmúlt héten nagyon gyenge volt, nagyon megviselt. Ideiglenes befogadója mindent megtett érte, utolsó napján és éjszakáján végig simogatta, mellette volt, szerette. Megbeszélték az elmúlt időszak dolgait és ezt követően hajnal 4-kor csendesen elaludt! Ennyi borzalom, ennyi fájdalom megélését nem érdemelte. Nyugodj békén Fülöp!”

– írja az Állatbarát Alapítvány honlapján.

Ahogyan sok lap, úgy az Állatportál is megírta korábban, hogy Fülöp nyakára műanyag zsinórt csomózott szorosan a gazdája, a zsineg a csontjáig hatolt, a feje a felismerhetetlenségig eltorzult. Az alapítvány munkatársai lakossági bejelentés nyomán mentek el egy Nyíregyháza közelében található településre, ahol szörnyűséges állapotban találtak rá Fülöpre. 

Az Állatbarát Alapítvány Facebook-oldalán folyamatosan beszámolt a kutya állapotáról, miután az állatkínzótól elvették Fülöpöt, és sokáig úgy tűnt, meg fog gyógyulni,  hiszen a legutóbbi is poszt is arról szólt, Fülöp már tud szilárdat is enni. 

Forrás: Facebook

Fülöp felépülését több tízezren követték az interneten, és az utóbbi időben úgy tűnt, van némi remény, hogy a szegény, megkínzott kutyus felépül, és újra boldog és teljes életet élhet. 

Nyugodj békében, drága Fülöp! 

Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!