Békés megyében a mézet termelő méhek több mint 20 százaléka elpusztult, de vannak olyan területek, ahol 30 százalékuk is – írja a Ripost.
A lap azt írja, a tömeges elhullást elsősorban a téli nagy hideg, valamint egy ázsiai kártevő, a varroa atka és egy vírusfertőzés okozza. Az atka miatt legyengült a méhek immunrendszere, ezután pedig egy vírust kaptak el, mely miatt elhullottak.
Békés megyében a Ripost szerint van olyan méhész, amelynek 240 méhcsaládjából mindösszesen 20 maradt életben.
Mindez azt jelenti, elfogytak a méhek, amelyek begyűjtenék a mézet.
A Ripost megszólaltatta Haász Ferencet, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnökét, aki azt mondta: talán mire a napraforgó virágozni kezd, már észhez térnek a méhek. Szerinte azonban idén így is sokkal kevesebb méz lesz a piacon, és jóval drágábban lehet majd kapni.
Jelenleg a kistermelőknél vásárolt méz ára 1200-1400 forint között mozog, az akácméz pedig 2300-2500 forint között, ám az ár 280, de akár 500 forinttal is emelkedhet – írja a lap.
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.
Kövess minket a Facebookon is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: