Yellow

Puzsér keményen beszólt Kiszel Tündének

Nem áll le a műsorvezető.

 

 

“Listánk első helyén egy olyan kriminális példa áll, amely példátlan a nyilvánosság történetében. Soha, semmi, ami ennyire szórakoztató, nem volt ennyire alávaló” – fogalmazott Puzsér Róbert műsorában, amiben trash-slágereket elemzett, majd Kiszel Tünde és Gerencsér Tamás: Nézem, érzem című dalának felvezetőjeként (amely így aranyérmet szerzett Puzsérnál) e szavakkal jellemezte a dalt, majd  hulladéknak nevezte azt – írja a Ripost. 

A lap megkereste Kiszel Tündét, mégis mit szól ehhez a minősítéshez. 

“Elhatárolódom tőle. Ki az a Puzsér? Egy értéktelen embernek tartom. Nem süllyedek az ő szintjére! Hozzáteszem, a dal eredetileg paródiának, polgárpukkasztásnak készült. De engem is becsaptak, ugyanis eltorzították a hangomat…” – fogalmazott a Ripostnak. 

A dal egyébként már megjelenésének idejében – 2006-ban – kapott hideget-meleget, volt, aki minden idők legsokkolóbb magyar dalának nevezte.

Döntsék el önök.

Kiszel Tünde egyébként korábban azt nyilatkozta, mindig is operaénekes szeretett volna lenni. 

 

Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!