Yellow

Magyar népdalt dolgozott fel a grúz lánybanda

Hallgasd meg, hogyan énekli három grúz lány a Tavaszi szél című népdalt!

 

 

Április 8-án a Kongresszusi Központ színpadán lép fel a grúz Trio Mandili: a három grúz lány attól vált hamar ismertté, hogy közös sétálásuk és éneklésük során rögzítik felvételeiket, amiket aztán fel is töltenek a Youtube-ra – írja a Lángoló gitárok blog. Az egyik ilyen séta alkalmával a magyar Tavaszi szél került terítékre.

A lányok jól veszik a nyelvi kihívásokat jelentő akadályokat: 

A három barátnő, Tatuli Mgeladze, Tamara Tsiklauri és Irina Midelauri története tehát úgy indult, hogy közös sétáik közben rengeteg nótát elénekeltek, egyikük pedig szelfi-kamerával rögzítette ezeket az alkalmakat: elsőként az Apareka című dalt vették így fel, ezt aztán feltöltötték a Youtube-ra, ami természetesen pillanatok alatt világslágerré vált és több millióan nézték meg.

Az éneklést egy pandurinak nevezett hangszerrel kísérik, így vették fel a With Love című első albumukat is – írja a blog. 

A trió Grúzián kívül Ukrajnában, Kazahsztánban, a Baltikumban, Amerikában és Ausztráliában is koncertezett már, most pedig Magyarországra látogatnak, és április 8-án a Kongresszusi Központ színpadán lépnek fel. 

Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!