Csak két ember van a Földön, aki kigyógyult az AIDS-ből

Az AIDS ma már nem halálos betegség, de a teljes gyógyulás mindössze két embernél valósult meg. 

 

 

“Két olyan ember ismert a földgolyón, aki teljesen kigyógyult ebből a betegségből. Az egyik egy kisbaba, akit rögtön a születése után elkezdtek gyógyszeresen kezelni, és egy idő múlva gyakorlatilag eltűnt belőle a vírus. Egyébként az AIDS-es édesanyától született minden harmadik baba lesz fertőzött. Ő is így született, és nála sikerült ezt elérni, a többieknél nem. A másik egy németországi eset. Az illető úgynevezett tünetmentes fertőzött volt, aki szedte a gyógyszert, és jól volt” – mondta a Bors Online-nak dr. Szlávik János infektológus. Hozzátette: utóbbi személy pár évvel később  leukémiás lett, amiből csontvelő-átültetéssel sikerült kigyógyítani. Ez a beteg azóta nem szed gyógyszert. 

A lapban olvasható interjúban a szakember arról is beszélt, hogy már legalább tív éve köztudott, hogy minden századik ember rezisztens, vagyis ellenálló az AIDS-szel szemben, azonban az orvosok nem ismerik ennek okát. 

dr. Szlávik János kiemelte, hogy a HIV egy “békés” betegség, és ma már nem halálos, csupán a gyógyszert kell szedni, és akkor akár száz évig is el lehet élni. 

Érdekességként azt is kiemelte, hogy léteznek olyan párok, akik rendszeresen élnek nemi éle­tet úgy, hogy az egyik fertőzött, a másik mégsem kapja el a betegséget. 

A teljes interjú itt olvasható.

Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kövess minket a Facebookon is

 

Tovább a blogra »